MegosztMit is értünk függőség alatt?
Az életben nagyon gyakran előfordul, hogy bizonyos dolgokat azért teszünk meg, mert félünk elveszíteni a másik figyelmét, szeretetét, jelenlétét. Ezt nevezzük tág értelemben függőségnek. Nem a mi vágyaink, késztetéseink, szükségletein a fontosan, hanem a másiké.
Kórós ragaszkodás, hozzászokás, szükséglet esetében beszélhetünk arról, hogy az egyén függő valamitől vagy valakitől. Önmagában ez a fogalom nem jelent jót vagy rosszat, mert, ha belegondolunk, egy kisbaba erősen függ az édesanyjától, gondozójától. Ez az életét jelenti számára. Amikor azonban ez a kapcsolat valami okból sérül, vagyis a kisbaba nem kapja meg azokat az alapvető igényei szerinti törődést (szeretet, gondoskodás, melegség, gyengédség, törődés, figyelem, elfogadás stb), akkor szenved ezek hiányától.
Ez a hiányérzet generálódik, megmarad, és hiába nő fel az egyén, lesz „felnőtt”, a tudata mélyén ezek az alapvető szükségletek, vágyak kielégítetlenül ott tanyáznak, aminek az lesz az egyenes következménye, hogy keres magának valami tevékenységet, amivel látszólag megadja magának azokat az érzéseket, amiket kora gyermekkorában nem kapott meg. Vagyis pótcselekvésbe menekül.
Álljon itt egy idézetet a Mennyei próféciákból:
„ – A megtisztulás folyamata mindannyiunk számára az, hogy saját, személyes hatalmi drámánkat tökéletesen felszínre hozzuk a tudatunkban. Nem lehetséges a továbblépés, amíg szembe nem nézünk önmagunkkal, és fel nem fedezzük, miként manipulálunk másokat az energiájuk megszerzése érdekében. Magával ez épp most történt meg.
– És mi a következő lépés? – kérdeztem.
– Mindenkinek vissza kell térnie a maga múltjába, a gyermekkorba, a családhoz, hogy felkutassa, hogyan alakult ki ez a szokás. Ha a fogantatásakor tetten érjük, utána könnyebben tudjuk a tudat ellenőrzése alatt tartani. Jusson eszébe: hozzátartozóink szintén játszották a saját drámájukat: energiát próbáltak kinyerni belőlünk, gyermekekből. Tulajdonképpen pontosan ezért kellett nekünk is kialakítanunk a magunk hatalmi drámáját. Kellett egy stratégia, hogy energiánkat visszaszerezzük. Drámánkat mindig a családtagokhoz fűződő kapcsolatainkban fejlesztjük ki. Ha azonban megértjük a családon belüli energiadinamikát, túlléphetünk ezen a manipulációs stratégián, és megérthetjük, mi is történik velünk voltaképpen.” (Mennyei prófécia)
Milyen pótcselekvéseket (függőségeket) ismerünk?
A teljesség igénye nélkül:
- Orális függőségek, úgymint kóros evés (bulimia, anorexia), alkohol, drog, édesség, kávé stb. De ide sorolható a túlzott szexualitás is.
- Játékszenvedély
- Társ- és kapcsolati függőség
- Kábítószer függőség
- Munkamánia (munkahológia)
- Kényszerbetegségek (vásárlási kényszer, kleptománia)
- Számítógép, TV függőség
- Spirituális függőség
Miért alakul ki a függőség?
Mint már a bevezetőben érintettem, a függőség csírái a kora gyermekkorban (akár már a magzati korban) alakulnak ki. Csecsemőként, majd pici gyermekként kiszolgáltatottak vagyunk, nem tudunk önmagunkról gondoskodni, nem tudjuk megfogalmazni, mire is van szükségünk, mi az alapvető szükséglet, aminek kielégítése boldoggá tesz minket. Csak azt érezzük, hogy valami hiányzik. Ezzel a hiányérzettel növünk fel, és folyamatosan azt érezzük, űr van bennünk.
Felnőttként sem tudjuk megfogalmazni magunknak, mi a baj, csak azt érezzük, nem tudunk örülni, nem vagyunk boldogok. (Volt egy fiatal hölgy, aki ideális körülmények között élt férjével és két szép gyermekével, nem voltak sem kapcsolati, sem pedig anyagi gondjaik, de nem volt boldog. Ennek okát keresve eljutottunk pici gyermekkorához, amikor is mindig azt érezte, nem tud megfelelni az édesapja elvárásainak, igényeinek, már csak azért sem, mert az apa első gyermekként fiút szeretett volna. Felnőttként ez a szorongás, amit a csökkentértékűség generált a hölgyben, egyre erősödött. Hogy „kezelni” tudja a szorongását, alkoholhoz nyúlt, egyre többet ivott, néha az ájulás határáig.)
Mert mi is történik alkoholos állapotban?
Ellazulunk, kiengedjük a görcseinket, felszabadultabbak leszünk, jobb kedvre derülünk, elfeledjük a problémáinkat, félelmeinket. Jól érezzük magunkat, kellemes a közérzetünk, megszűnnek a problémák, mindent rózsaszínben látunk. De ez egy nagy csapda, mint minden más pótcselekvés. A kijózanodás után elölről kezdődik minden.
Vagy nézzük a társfüggőséget!
Az egyén nem tud élni egyedül, állandóan szorong, fél, szenved. Ezért belemenekül egy olyan kapcsolatba, ahol alárendeli magát a másiknak. Mindegy milyen a kapcsolat, csak legyen valaki mellette. Nem számít, mennyire rossz a kapcsolat, mennyire alázza meg esetleg a másik, mennyire nem kap elég szeretetet, csak az a fontos, hogy ne legyen egyedül. Egy illúzió, amiben él, hiszen a kapcsolatban is egyedül van, hiszen nem társa van, csak egy ember, aki ott él vele egy fedél alatt.
Ez a függőség honnan ered?
Amikor kisbabák vagyunk, az édesanyánk a legfontosabb személy az életünkben. Tőle kapunk simogatást, babusgatást, melegséget, szeretetet, törődést, táplálást és minden olyan dolgot, amire szükségünk van. Amikor azonban nem kapjuk meg ezeket az érzéseket, élményeket, hiányt szenvedünk, kialakul, és egyre erősödik bennünk az érzés, hogy valami nincs velünk rendben, biztosan nem vagyunk elég jók, biztosan nem is érdemeljük meg, hogy az anyukánk szeressen minket. Ezt az érzést elrejtjük a tudatalattinkba, de nem dolgozzuk fel, ott marad. Felnőttként azonban ez az érzés felszínre tör, gyakran a legváratlanabb helyzetekben, vagy körülmények között. Ezért szinte görcsösen keresünk magunknak valakit, aki mellett élhetünk, mindegy, milyen is az a kapcsolat. Tehát azt a hiányt akarjuk bepótolni, amit gyermekkorunkban megtapasztaltunk.
Hogyan alakul ki az orális (szájhoz kötődő) függőség?
Szintén a pici gyermekkorhoz kell visszamennünk. Az első kellemes élmény, nyugtató dolog, amikor éhesek vagyunk, vagy csak vágyunk egy kis dajkálásra, a szánkon keresztül ér minket. Vagyis az édesanyánk megszoptat, ami a baba számára egy megnyugtató és nagyon kellemes dolog. Ez így rendben is lenne. Csakhogy az anyukánk akkor is etetni akar minket, amikor nem éhesek vagyunk, csak egy kis szeretetre vágyunk, unatkozunk, vagy esetleg tele a pelus. Ebben az esetben, mert az anyukánk nem tudja, miért sírunk, etetni próbál minket. Ebből mi azt tanuljuk meg (szinte pavlovi reflexként ivódik belénk), hogy minden bajt, kényelmetlen, kellemetlen, fájdalmas helyzetet evéssel, ivással, gyógyszerrel, stb. oldjunk meg. Ez hosszabb-rövidebb ideig segíthet is, mert az evés során oldódunk, megnyugszunk, de nem megoldás, mert a baj igazi oka ott marad. Mert csupán arra vágytunk esetleg, hogy kapjunk egy kis figyelmet, szeretetet.
De beszéljünk a kábítószer függőségről!
Persze, ennek a jelenségnek is számos oka lehet, ez egyéntől függő. De általánosságban elmondható, hogy gyakran azok az emberek nyúlnak kábítószerhez, akik a születésük során azt tapasztalták, hogy az anyukájuk epidurális (gerinctáji) vagy bármilyen más érzéstelenítésben hozta világra őket. Mi is történik ekkor? A baba érzékeli, hogy az anyuka valamilyen „könnyítést”, segítséget kap ebben a folyamatban. Mivel emlékeink már ettől az időtől, sőt, sokkal korábbról is vannak, azt tanuljuk meg, hogy problémás, nehéz helyzetben majd segít nekünk a kábítószer vagy bármilyen drog.
Mi a helyzet a munkafüggőséggel?
Egyre gyakoribb ez a probléma is. Mit is keresünk, mit is akarunk elérni a munka által? Elismerést, sikert, dicséretet. Ezek olyan alapvető szükségleteink, mint az evés, ivás, alvás, stb. ha ezekben hiányt szenvedünk, megpróbáljuk valami módon pótolni. Mert nem kaptunk elég elismerést, elfogadást gyermekkorban. Azt gondoljuk, ha csak a munkának élünk, teljes erőbedobással odatesszük magunkat, kicsikarhatjuk a rég várt elismerést, szeretetet. De lehet a menekülés egy útja is. Amikor valaki nem találja helyét, nem tud harmonikus, szeretetteljes légkört teremteni magának és családjának, esetleg állandó feszültségben él otthon, szinte menekül a munkába, mert addig sem kell szembesülnie a valósággal.
Egyre gyakoribb a vásárlási kényszer is
Amikor valaki állandóan vesz magának dolgokat, ténylegesen az „önszeretetet”, figyelmet vásárolja meg magának. Ebből volt neki kevés, vagy hiány gyermekkorában. Azt gondolja: „veszek magamnak egy új ruhát, ettől majd jobban érzem magam!” persze, az áhított boldogság, belső béke elmarad, mert tárgyakkal nem lehet pótolni az érzelmeket. Volt egy barátnőm, aki meg is fogalmazta: „Amikor szomorú vagyok, vagy rossz kedvem van, elmegyek és veszek magamnak egy divatos cuccot, ezzel vígasztalom magam.”
Most pedig lássuk, mit is nevezünk spirituális függőségnek!
Sajnos, az a tapasztalat, hogy egyre többen esnek bele ebbe a csapdába. Talán két évtizede, hogy egyre másra indulnak a különböző tanfolyamok, gyorstalpalók, egy-két napos képzések. Az ott végzők azt gondolják, két nap alatt minden tudásra szert tettek és „osztják az észt”. Gyakori probléma, különösen párkapcsolatban, hogy a feleség (legtöbbször a nők vesznek részt ilyen tanfolyamokon, mert nyitottabbak az ezotéria felé) elvégez egy kétnapos kurzust, majd hazatérve, meg akarja változtatni a férjét, esetleg gyerekeit. Mert, hogy „ő már mindent tud, ő már beavatott”, stb. és csodálkozik, hogy kemény ellenállásba ütközik.
Volt egy olyan hölgy, aki elvégezve egy kétnapos gyógyító tanfolyamot, hazament, és azt mondta a férjének, hogy ő rosszul látja dolgokat, változzon meg, mert ha nem, akkor vége a kapcsolatuknak. Ultimátumot adott a férjnek, akivel már kb. 15 éve együtt éltek, van is egy kisgyermekük, aki nagyon nehezen (sokévi próbálkozás után) született.
De ennek a fajta függőségnek van egy másik, talán még veszélyesebb arca is. Ez pedig a jóslásoktól, asztrológiától, kártyavetéstől való függés. Ekkor az történik, hogy az egyén, mielőtt döntene, vagy bármilyen lépést tenne, elmegy egy jóshoz, és megkérdezi, mit tegyen. És, aszerint cselekszik, amit éppen a kártya, kávézacc, vagy a jóslás bármi egyéb formája mond neki. Kérdezem, hol van ilyenkor az ősi bölcsesség? ” Minden ember a maga sorsának a kovácsa.”
Szabad akarat
És hol van a szabad akarat? Hol van a felnőtt, érett felelősségvállalás önmagunkért? Amikor aztán „nem jön be a dolog”, amit a jós mondott, a legkönnyebb ráhárítani a felelősséget, hogy tévedett, hogy nem ért a dolgához, hogy sületlenségeket hordott össze. Még az is előfordul, hogy visszamegy hozzá és számon kéri rajta, miért nem úgy történtek a dolgok, ahogy a kártyából kiolvasta. Mi is történik ekkor? A magunk életéért vállalt felelősséget (mert mielőtt megszületünk, és megtervezzük a sorsunkat, igenis felelősséget vállalunk önmagunk életéért) áthárítjuk másra. Ez nagyon kényelmes dolog, mert könnyebb másra mutogatni, mint magunkba nézve, felismerni a hibákat, a tévutakat, helytelen döntéseket.
Amondó vagyok, ismerjük meg önmagunkat, mert csupán az önismeret segíthet nekünk hatékonyan abban, hogy elérjük a vágyott célt, a boldogságot és megelégedettséget. Minden más csak szemfényvesztés, önbecsapás!
Mi az én szerepem?
Támogatlak, vezetlek az utadon, hogy felismerd, hogyan lehet a függőségtől megszabadul, felszabadulni?
Szerencsére van rá megoldás!
Segítelek téged ezen az úton, ha úgy érzed, a függőség problémát okoz neked is. Mély önismeretre, tudatos életvezetésre tanítalak.
