MegosztA gyermekkor hatása hogyan alakítja életünket
Volt egy kutatóorvos kliensem, aki a munkájában nagyon sikeresen működött, jó pozíciót töltött be, de a házassága romokban hevert, mikor eljött hozzám segítségért. Ez a férfi nem volt egy dalia, nem igazán jóképű, kissé elhízott, és nagyon sebezhető. Elpanaszolta, hogy a feleségével évek óta csak egy lakásban élnek, ezen kívül nincs köztük semmi. Nagyon elkeseredett volt, mert nem akarta elveszíteni asszonyát, de nem tudott a helyzettel mit kezdeni. Sőt, azt is le kellett nyelnie, hogy felesége évekkel korábban megcsalta. Próbált erről nagyon könnyedén, lazán beszélni, mint akit nem érint a dolog, de ez láthatóan mély fájdalmat okozott benne.
Amikor erről kezdett mesélni, könnyek szöktek a szemébe. Úgy ült a székben, mint egy megvert, megalázott kisfiú. És akkor, ott, valóban, egy kisfiú ült velem szemben. Az a kisfiú, akinek élete során nagyon gyakran kellett elszenvednie sértéseket, kritizálást, bántást, szeretetlenséget. A gyermekkor hatása mély nyomott hagyott a lelkében, önértékelésében.
A gyermekkor feltárása
Kértem, meséljen a szüleiről. Kiderült, az édesapját nem is ismeri, mert még akkor elhagyta a családot, amikor ő még meg sem született (hiányzó apaminta/férfiminta). Sokszor hallunk olyan esetről, amikor valaki nem ismeri az édesapját, és amikor felnőtt lesz, addig kutat, míg megtalálja, mert ez rendkívül fontos számára, ismerni a gyökereket. A gyermekkor a legfontosabb szakasz az életünkben, hiszen minden itt alapozódik meg. A személyiségünk, a jellemünk, az élethez, önmagunkhoz, másokhoz való viszonyunk.
Az édesanyja egy kivételesen szigorú és rideg asszony volt, szinte sosem simogatta, ölelte kisfiát, de annál gyakrabban kritizálta, szidta. Az ő szemében a gyermeke csak kétbalkezes, suta, szerencsétlen lehetett. Bármit tett a kisfiú, soha nem volt elég jó az anyukájának. A gyermekkor úgy telt el, hogy egyáltalán nem kapott megerősítést, dicséretet. Ebben a szellemben nőtt fel, minden iskoláját kitűnővel végezte, de elismerés, vagy dicséret nem járt érte. A történethez tartozik még az a fontos momentum is, hogy, mivel az anyukája sokat dolgozott, és fontosabb volt számára a munkája, mint a kisfia, ezért szinte a nagymama nevelte fel őt (anyahiány, elhagyatottság érzése, szomorú gyermekkor).
A kisfiú felnőtt lett, sikereket ért el, de nem volt boldog a magánélete. Nem érezte magát elég jónak, elég vonzónak, elég szerethetőnek, elég jó férfinak. Azt hiszem, ezen nem is lehet csodálkozni.
Ott ült velem szemben, és nagyon összetört volt. Nem látta a megoldást, csak azt tudta, hogy kátyúba jutott az élete, amiből nem tud kimászni. Nagyon-nagyon elesett volt akkor.
A gyermekkor gyógyítása
Sokszor visszamentünk az időben, ahhoz, amikor még kisfiú volt, és megnéztük közösen, ki hogyan bánt vele. És ő maga kezdte el ölelni, szeretni azt a kisfiút, aki benne, a lelke mélyén élt. Megadta a kisfiú énjének azt, amire gyermekként vágyott. Látta, hogy egy aranyos, szeretnivaló, kedves, nyíltszívű, értékes kisfiú volt. Megértette, hogy az anyukája is szerette, csak nem úgy, ahogy arra neki szüksége lett volna (nem azon a nyelven adta a szeretetét, amin a kisfiú értette volna). Majd erről is írok később, a szeretetnyelvekről.
Szép lassan elkezdett változni a férfi. Amikor először jött hozzám, egy görnyedt, öregember benyomását keltette. Hiszen a lelki terhek nyomták őt. A változás szemmel látható volt. Már nem a gyermekkor hatása irányította életét, hanem a derűlátás, boldogság.
Szinte mindig mosolygott, ami korábban nem volt jellemző. Egyenesebb lett a tartása, elkezdett fogyni, és szinte kivirult. A házassága kezdett rendbe jönni, elkezdtek közeledni egymáshoz. Sokkal magabiztosabb, határozottabb, önbizalommal telibb lett az együttes munkánk hatására.
Visszanyerte, nem is visszanyerte, hiszen sosem volt neki, hanem megkapta azt az erős belső tartást, amire valamennyiünknek szüksége van, amit mindig is vágyott.
Már nem félt attól, hogy felesége elhagyja, mert tudta, ő is értékes, szerethető, és jó társ tud lenni. Megszűnt kapcsolatfüggősége is.
A múlt átértékelése
Amikor nem olyan gyermekkor van az előtörténetünkben, ami felhőtlen és boldog, szeretetteljes, akkor, ha nem akarunk mindig az árnyékában élni, és egész életünkben sóvárogni a boldogságért és szeretetért, akkor nem tehetünk mást, mint átírjuk, átértékeljük a múltunkat.
A múltat nem tudjuk meg nem történtté tenni, de azon tudunk változtatni, hogy milyen érzéseket ébreszt bennünk, ha a gyermekkor élményeire gondolunk, felidézzük azokat. ezeknek a fájó emlékeknek negatív töltete van, amit a terápia során lassan kiengedünk, kitakarítunk. Megértjük a történéseket, és elfogadjuk. Elfogadjuk, hogy édesanyánk/édesapánk az akkori tudása szerint csak így tudott cselekedni. amikor ez a megértés és elfogadás a bensőnkké válik, na akkor múlik el a gyermekkor hatása.
Igen, sokan járnak közöttünk, akikről nem is gondolnánk, hogy milyen súlyos lelki terheket cipelnek magukkal. Lehetnek segédmunkások, vagy akár egyetemi tanárok, mindegy. A lelkünkben élő kisgyermek ugyanolyan szeretetre vágyó, védtelen és kiszolgáltatott minden egyes esetben.
Te is ismersz ilyen embereket? Esetleg a Te történeted hasonló?
22 hozzászólás
Tisztelt Cím!
Úgy érzem, hogy segítségre lenne szükségem. Nehéz gyerekkor áll mögöttem és talán túlságosan is megkeményedtem. Most megtaláltam az igaz szerelmet és csak azt érzem, hogy bántom őt…pedig ő az utolsó aki ezt megérdemli. Lelki sérülések, félelemek miatt mondok teszek dolgokat. Nem akarom elveszíteni és bánatni se őt. Hogyan tudom feldolgozni a múltat?
Kedves Rózsa,
a múlt feldolgozására van lehetőség. Szerencsére, van egy olyan egyedülálló módszerem, amivel ezt meg lehet oldani.
Bővebb információt is szívesen adok telefonon, vagy skypon.
Szeretettel várom válaszod: Gyöngyi
Nem szokásom írni ilyen oldalakra de most valahogy úgy èrzem írnom kell magamról. 32 èves fiatal ember vagyok. A gyerekkorom az úgy telt el, hogy ami rosszat csak kaphat az ember az èlettől vagy a jószándèkú szülő vagy szülőktől azt èn meg is kaptam. 11 èves koromig az èdesanyámnál èltem a földi pokolban. Aztán 11 ès 21 èves korom között az èdesapámnál èltem a majdnem pokolban. Amiket írok azokkal nem tulzok csak a valóságot festem le vele. Kezdem azt hinni hogy antiszociális pszichopata vagyok. Èvek óta senki sincs akivel akár egy normálisat is beszèlgethetnèk. A rokonaimmal nem túl jó a kapcsolatom. Lányokkal próbáltam valahogy ismerkedni de az is mind kudarcba fulladt. Az a szomorú hogy szinte kivètel nèlkül mindenre tudom a megoldást de nem tudok lèpni egy tapodtat sem. Nagyon sokat olvasok annak èrdekèben hogy az èletem helyre tegyem. A tanult tehetetlensèg ès szeretetlensèg az ami nagyban gátolja az èletem. Ha csak levèl formájában is tud nekem valamennyit segíteni azt nagyon megköszönöm.
Kedves Gábor,
sajnos, ebben az esetben, mint általában, levélben szinte lehetetlen segíteni.
Kérem, vegye fel velem a kapcsolatot telefonon vagy Facebookon, és ott meg tudjuk beszélni a továbbiakat! telefonszámom: 30/285 70 47
Szeretettel: Gyöngyi
Szia. Szeretnék beszélni veled hogy neked hogy sikerült a nehéz gyerekkoron túl lépned. Én is most hasonló helyzetben vagyok. Köszi válaszod
Kedves Gyöngyi!
Bizony nekem is jó lenne egy kis segítség, bizony az én esetemben is történtek nem szép dolgok a gyerekkorban, és gondoltam idővel ez elmúlik de nem. Még mindig cipelem.
Erika
Kedves Erika,
ezek a dolgok, traumák maguktól nem múlnak el, legfeljebb, eltemetjük jó mélyen a tudatalattinkba. Ami aztán ott úgy működik, mint egy időzített bomba, ami bármikor romba döntheti az életünket. Azt kell eldönteni, hogy bevállaljuk a lehetséges (majdnem biztos!) rombolást, vagy elejét vesszük, és feldolgozzuk.
Ha úgy döntünk, hogy maradjon csak ott minden elfedve, elásva, akkor bevállaljuk annak kockázatát is, hogy egyszer csak derült égből villámcsapásként ránk omlik minden, és megborulunk, de rendesen!
A választás minden esetben a miénk! Szerintem azonban nagy luxus egyetlen napot is elpocsékolni az éetünkből!
Szeretettel várom válaszod: Gyöngyi
Ebben tudok segíteni, mármint a feldolgozásban!
Kedves Gyöngyi!
5 éve kezdődő pánikbetegséggel, jelenleg szorongással fordulnék Önhöz.
Jártam már pszichológusnál, pszichiáternél, termgyógyásznál, kineziológusnál.
Gyógyszert nem szedek, 33 éves nő vagyok.
Budapesten tudnánk beszélni?
Tisztelettel: R.
Kedves Ramóna, írtam válaszlevelet!
Kedves Gyöngyi!
Mindig éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Különc voltam. És aztán összejöttek a dolgok és robbant a bomba. Teljesen összeomlottam, szorongással küzdök már 2,5 éve. Félek a saját otthonomban is. Jártam pszichológusnál, de sok-sok alkalom után sem volt változás.
A gyerekkorom kissé üres volt, a szüleim szerettek, de nem sokat törődtek velem. Sok kritikát kaptam, ellenben pl vigasztalást sosem. Állítólag érzelmi elfojtás áll a háttérben.
Ez okozhat súlyos szorongást?
Milyen módszer lehet a megfelelő a számomra?
Van ebből kiút?
Válaszát előre is köszönöm.
Anikó
Kedves Anikó!
A gyermekkori traumákat, sérüléseket fel kell és fel is lehet dolgozni. Ebben tudok segíteni.
Természetesen, van kiút ebből az állapotból, és érdemes mihamarabb elkezdeni, mert kár akár egy napot is szorongással tölteni.
Kérem, hívjon fel, hogy megbeszéljük a részleteket!
Telefonszámom: 30/2857047
Szeretettel várom hívását: Gyöngyi
Nálam is ugyanez van és már rohadtul unom, hogy a magánéletembe is belenyúlnak mintha közük lenne hozzá. Elárulkom, betegség miatt nem is lehet gyerekem.
Kedves Wulcan,
tudok valamiben segíteni?
KEDVES GYÖNGYI!
Amiket utt olvastam az pont most történik a párommal és velem is persze. Neki is nagyon szomorú gyerekkora volt. Az anyukája mindig félretolta otthon hagyta az utca nevelte fel.Az apukája elhagyta öket sose volt példakép elötte. De aztán egy rendes normális munkaszerető jó ember lett belőle. A tavalyi év nagyon rosszul sikerůlt Januárba diagnosztizálták nála a here rákot. Nagyon gyorsan és hála istennek sikeresen túl élte nagyon nehéz volt neki. Én probáltam tartani benne a lelket erősnek mutatkozni ugy éreztem ez sikerůlt is.Idén Januárba azt mondták negativok a leletei és minden rendbe van. Boldog volt egy napig. Utána egyre lejjebb és lejjebb csúszott minden nap negativ dolgok történtek vele stresszes ideges és még sorolhatnám. Sajnos én sem birtam tovább igy elköltöztem gondoltam egy kicsi kůlön lét jot fog tenni de nem. Én a háttérbe elkövetek mindent hogy segítsek. Mert most már ott vagyunk hogy mindenki ellenség,valótlan dolgokat állít. Olyan mintha egy álomvilágba élne amit ketten álmodttunk meg. Ez nagyon szörnyů érzés mikor látom hogy folyamatosan épů le és egyszerůen nem enged senkit segíteni. Én úgy gondolom hogy ez javitható de a kérdés hogyan segíthetek egy olyan embernek aki nem engedi.?? Mert ő egy fantasztikus ember és nem akarom hogy baj történjen vele.
Tisztelt Hölgyem!
Gyerekkorunkban elveszítettük az otthonunkat,bár ki volt fizetve a lakbér(ráadásul több hónapra előre)én magam szemtanúja voltam mindennek.Ennek ellenére a tulaj eladta a házat és mindenünket az utcára dobott.Édesanyám élete munkája veszett oda egyetlen napon.Arra mentünk haza,anyu a munka után ovi,suli felvett minket de arra értünk oda hogy hordják szét az utcán a holmijainkat.Semmink nem maradt,bújkált velünk nehogy elvegyenek tőle.Ő soha többé nem állt talpra,mert a család nem segített semmit.Mai napig ettől rettegek,hogy ez megismétlődik.Ingatlanok kapcsán jogot tanultam,elvégeztem egy iskolát,hogy tudjam mik a jogaim mint bérlő,de képtelen vagyok továbblépni.A húgom még nem volt 6 éves sem,ő is mindezt átélte .Van erre megoldás?Vagy most már mindig rettegek majd hogy hajléktalan leszek?
Üdvözlöm! A segítségét szeretném kérni. Van 1 2 gyermekkori rossz élményem, ami sajnos eléggé kihatással van az életemre negatív értelemben. Ha lehetséges, szeretném önnel felvenni a kapcsolatot. Helyileg hol találhatók meg önt?
Kedves György! Fiam 25 éves és nem először fordult elő vele, hogy keres, kutat és pénzt vesz el tőlem,Legutoljára csaliként tettem pénzt egy helyre és elvett belőle. Csak egy részt ismert el belőle.Egy nagyon zűrös válás van mögöttünk, aminek a kárát leginkább ő szenvedte meg.Az apja eszközként használta ellenem, semmitől sem riadt vissza.
Nagyon sok időmet, energiámat vett el az apjával folytatott küzdelem, a munka, az új életünk megteremtése. Kevesebb időt tudtam fiammal tölteni, mint kellett volna.Tőlem ilyen példát nem látott.Inkább segítek embereknek, mint becsapjam, meglopjam őket.Ezzel együtt tudja, hogy mindig, mindenben számíthat rám. Segítek neki bármiben.Nincsenek elvárásaim azzal, hogy milyen foglalkozása van/lesz. Dolgozik és velem él. A lakhatása, étele, ruhája megvan. Csak saját magára kell költeni ( bérlet, telefon, cigi, stb. ) mégis megtörtént, ami megtörtént. Nem tudom mi az oka. Nyilván nem mehetek el a történtek mellett.Mitévő legyek? Ez jellemhiba? A múlt? Meg akar nekem felelni? Nem tudom.Tejesen tanácstalan vagyok.Kérem segítsen!
Kedves Ildikó!
Sajnos, csak most tudom elolvasni levelét a fiával kapcsolatban. Ha még aktuális, kérem, hívjon a 30/2857047-es számon, hogy megbeszéljük a tennivalókat!
Szeretettel várom válaszát:
Gyöngyi
Kedves Gyöngyi! ( Elnézést )Fiam 25 éves és nem először fordult elő vele, hogy keres, kutat és pénzt vesz el tőlem,Legutoljára csaliként tettem pénzt egy helyre és elvett belőle. Csak egy részt ismert el belőle.Egy nagyon zűrös válás van mögöttünk, aminek a kárát leginkább ő szenvedte meg.Az apja eszközként használta ellenem, semmitől sem riadt vissza.
Nagyon sok időmet, energiámat vett el az apjával folytatott küzdelem, a munka, az új életünk megteremtése. Kevesebb időt tudtam fiammal tölteni, mint kellett volna.Tőlem ilyen példát nem látott.Inkább segítek embereknek, mint becsapjam, meglopjam őket.Ezzel együtt tudja, hogy mindig, mindenben számíthat rám. Segítek neki bármiben.Nincsenek elvárásaim azzal, hogy milyen foglalkozása van/lesz. Dolgozik és velem él. A lakhatása, étele, ruhája megvan. Csak saját magára kell költeni ( bérlet, telefon, cigi, stb. ) mégis megtörtént, ami megtörtént. Nem tudom mi az oka. Nyilván nem mehetek el a történtek mellett.Mitévő legyek? Ez jellemhiba? A múlt? Meg akar nekem felelni? Nem tudom.Tejesen tanácstalan vagyok.Kérem segítsen!
Tisztelt Hölgyem !
Segìtségre lenne szükségem,sok gyermekkori trauma ért engem,amely kihat a jelenlegi életemre. A szüleim elvàltak,amikor 4 èves voltam.
Van két testvèrem,akik különböző kapcsolatokbòl születtek ,a nővérem 38 éves,a bátyám 31 éves.
Èdesanyànk egy,de mindenkinek màs-és màs az apja.
Tehàt nem sok közös vonàs van köztünk,amely sok problèmàt okoz az életemben.
Gyerekkoromban sokszor megvert anyukám, lejàratott az iskolàban a tanàrok előtt,amit igazàbòl nem realizàlt,hogy ez negatìv hatást vált ki, emiatt sokàig nem voltak baràtaim.
Kèsőbb iskolát vàltottam,akkor negyedikes voltam,ott is folytatòdott a lejàratàs,de akkor màr szereztem baràtokat, egy igazàn jò barátnőm meg is maradt,az ő családja fogadott gyerekként tekintett ràm,ma is még ìgy tekintenek ràm.
8.osztàlyba jártam amikor anyukàm talált egy férfit magànak,akit nagyon szeretett ès kijelentette,hogy ” Inkàbb eldobàlom a gyerekeimet egy férfi miatt.” …ez igazàn fàjt. El is költözött hozzà,én pedig èdesapàmhoz kerültem.
Édesapàmnak egyetlen lànya vagyok,soha nem nevelt engem,de tàmogatott. Nàla szomorù voltam,édesanyàmhoz akartam menni,de az akkori pàrja (kèsőbb fèrje) ellenezte,de aztàn megengedte. Elköltöztem hozzàjuk vidékre,iskolàt vàltottam (ekkor màr gimnazista voltam),ott folytatòdott a pokol. Sajnos naponta bejàrtak az iskolàba,lejárattak,kitalálta az anyàm pàrja,hogy heroinozok (soha nem hasznàltam/pròbàltam drogokat )… egy baràtot nem tudtam magamnak szerezni. Iskola mellett eljartam dolgozni,elszedték a keményem megdolgozott penzem és azt is amit az edesapam kuldott nekem. Amikor ezt meguntam,elmondtam a velemenyem,utana meg anyam parja bantalmazott,edesanyam cipoivel megdobalt,konkretan egy tűsarkùval pròbálta szétverni a fejem. Édesanyàm àllt ès nézett. Kèsőbb pedig elintézték azt,hogy àllami gondozásba kerüljek. 2 évig ott is voltam,anyukam pedig eljott hozzam és eljatszotta a hattyùk halàlàt,hogy ő sajnàlja meg stb…stb.
A két testvèrem sem igazàn szeret engem,mindegyik csak piszkalt a gyerekkoromban,hogy ronda vagyok ,bèna vagyok stb stb. Sokszor bàntottak ők is engem,sokszor elvàrtàk/vàrjàk,hogy ùgy tàncoljak,ahogy ők szeretnèk,de ha nem tudok/akarok akkor rossz vagyok.
Idèn lesz az esküvőnk a pàrommal,az ő csalàdja nem szòl bele semmibe sem,csak az en csaladom szòl bele mindenbe.
Ez meg az igy-meg ùgy legyen,de senki nem ad bele pénzt,sot csak magyarázni tud. A kettesben tartottuk meg az eljegyzèst is,emiatt is bénák vagyunk.
A legfájòbb dolog az volt,amikor kozoltem a noveremmel,hogy nem tudom a nővéreméket elszàllasolni,mert 2 nappal az eskuvo elott lesz a kezdete a szabadságomnak,ès rengeteg dolgom van és pihenni szeretnénk,akkor megkaptam,hogy neveletlen vagyok ès bunkò.
Aztàn voltak még veszekedèsek az elmùlt hetekben,akkor édesanyàm felhìvott,hogy ” Ez nem normàlis,hogy 24 èvesen ennyire stresszes vagy,pedig gyereked sincs ! Talàn ért valami trauma gyermekkorodban,amit nem tudsz feldolgozni? ” Az anyàm kèrdezte ezt,a sajàt anyàm… :/ Nem fogta fel,hogy szenvedtem egèszen 20 èves koromig ? Aztán felsoroltam neki,hogy egèsz eddigi èletemben piszkáltak a testvéreim,a voltfèrje intézetbe rakott engem ès most pedig az a baj nekik,hogy végre boldog vagyok.
Viberen van egy Csalàd csoport,benne van anyukam es a ket testverem. Én kiléptem mert szamomra mergezo volt a napi kozvetlen kapcsolattartas,határozott dontesem volt,hogy kilèptem,majd erre megkaptam,hogy gyerekes vagyok…
A párom és a barátnőm van csak mellettem ùgy igazàn,ők segìtenek nekem.
Röviden ennyi a törtènetem,de vannak màs sérelmeim is,de most sajnos nincs erőm leìrni.
Vàrom mielőbbi vàlaszàt !
Minden jòt !
Azt hittem,hogy privàtba megy az üzenet 😦
Lenne kedves elrejteni az admin ?
Kedves Gyöngyi,
20 éves lány vagyok, 1 éve élek a párommal. Az elején minden szuperül ment, nagyon jól boldogultunk egymással, bizalom minden megvolt. Egy alkalommal viszont butaságot csináltam, aminek következményeként elveszett a páromba vetett bizalmam. Azóta folyamatosan gyanakszom rá, féltékeny vagyok, borzasztóan. Annyira, hogy már engem zavar és nagyon sokat olvastam ilyen féltékenységi problémák után, rájöttem, hogy nagy valószínűséggel gyerekkori sérelem lehet a háttérben. Ugyanis a szüleim 3 éves koromban elváltak és a nagyszüleim neveltek, az iskolában meg sokat csúfoltak, nem feltétlenül emiatt, inkább a testalkatom miatt. Szeretnék megoldást találni a féltékenységre, hiszen szeretem a párom és nem akarom elveszíteni, viszont tudom,ha ez így folytatódik tovább, előbb vagy utóbb bekövetkezik, amitől félek. Nagy szükségem lenne segítségre. Mielőbbi válaszát várom.
Szép napot!
Üdvözlettel Tímea 🙂