6
Szerző:
Kategóriák: Párkapcsolat

Párkapcsolat – Együtt vagy egymás mellett?

„Énekeljetek és táncoljatok együtt, és örüljetek, de engedjétek egymást egyedül is lenni, ahogy a lant húrjai is egyedül állnak, bár ugyanaz a zene rezeg rajtuk.”  (Kahil Gibran)

19

Gyakran azt gondoljuk, ha egy párkapcsolat kötöttségében élünk, minden pillanatot együtt kell töltenünk. Mindent együtt kell csinálnunk, csak együtt mehetünk mindenhová. A párkapcsolat sok embernek azt jelenti: csak együtt lehet megélni élményeket, csak együtt mehetnek mindenhová.

Azt hisszük, csak egymás számára kell léteznünk.

Ez egy nagy csapda, tévhit. Szerintem a párkapcsolat csak akkor működhet egészségesen és hosszú távon, ha mindketten megőrzitek magatokat benne. Megmarad az egyéniségetek, megmarad a függetlenségetek. Ez látszólag ellentmondás. De csak látszólag. Mert amikor két ember egymásra talál, és úgy döntenek, összekötik az életüket, minden időt együtt akarnak tölteni. Kezdetekben. Ez így természetes. De, közben hol maradnak a régi barátok, kapcsolatok? Amikor a két ember már nem lángol, nem lobog olyan magas hőfokon, kezdenek feszengeni. Nem tudják értékesen kitölteni a közös időt, már nem érzik magukat annyira jól a párkapcsolat szorításában.

21

Lehet, hogy szorító, fojtogató érzés tör Rád. Szabadulnál, de nem tudsz. Már terhes minden pillanat, vagy nem minden, de keresed az egyedüllétet. A párkapcsolat fojtogat. Mert mindenkinek szüksége van egyedüllétre is. Kell a feltöltődés lehetősége.

Mondok egy hasonlatot, hogy biztosan világos legyen, miről is beszélek:

Biztosan szereted a csokoládét, vagy van valamilyen kedvenc ételed. Vajon mi történne akkor, ha minden nap meg kellene enned egy nagy adagot belőle? Már hallom is a válaszod: “előbb – utóbb megunnám. Már nem lenne kedvencem, nem is szeretném látni, vagy fogyasztani”. No, igen. Erről beszélek.

Csodálatos dolog hazavárni azt, akit szeretsz. Nagy öröm látni őt ismét, átölelni. Szuper dolog randizni akkor is, ha már évek óta együtt éltek. Színt és életet visz a párkapcsolat hétköznapjaiba. Mert amikor randevúra készülsz, igyekszel a legjobb formádat adni. Izgalmas találkozni Vele valahol semleges helyen. Próbáld ki!

Adj Magadnak és a társadnak levegőt!

Van egy mondás: „Ha az indiánt a szigeten akarod tartani, adj neki csónakot!”

Kell, hogy érezzük a szabadságunkat, kell, hogy érezzük, megmaradunk azok, akik voltunk. Még a párkapcsolat is lehetőséget kell adjon erre. Mert ha ezt nem érezhetjük, előbb-utóbb elvágyunk belőle. El akarunk hajózni. Végleg, vagy nem végleg, de elvágyunk belőle. Amikor egy párkapcsolatnem működik zökkenőmentesen,  nem mennek simán a dolgok,  hiányzik valami, vágyunk rá, hogy jelen legyen életünkben. Amikor kifelé tekintgetünk a párkapcsolat kötöttségéből, jelzi, hogy valami nincs meg benne. És ezt a valamit kinn keressük.

9

Pedig milyen egyszerű lenne megbeszélni társunkkal, hogy már nem érezzük magunkat olyan jól, mint régen. Mindig frissíteni kell a párkapcsolat minden napját. Nem elég valakit megszereznünk, valaki mellé elkötelezni magunkat. Minden nap meg kell dolgoznunk azért, hogy jól is működjön. Hosszú távon. Akár egy életen keresztül. tudod, ha ültetsz egy virágot – jelen esetben ez a párkapcsolat, azt mindig gondoznod kell. Ápolni és figyelni rá. Megadni neki mindent, amitől szép és egészséges marad.

Mi tehát a megoldás?

Régen, amikor valami elromlott, megjavítottuk, vagy megjavíttattuk. Ma, a fogyasztói társadalom, azt sugallja, elromlott? Dobd ki, vegyél másikat. Pedig csak fel kellene ismernünk, hol csúszott el, hol került homokszem a gépezetbe. Mert kereshetünk másik társat. A problémákat, feladatokat visszük magunkkal, és egy idő után az új párkapcsolat is eljut oda, hogy megjelennek a gondok. Mint az előzőekben. Csak mások a szereplők.

Voltál már ilyen helyzetben? Akkor ez az írás Neked is szól!

Javítsd meg, ami elromlott!

16

Párkapcsolat javítás nálam!  Biztos lehetsz benne, hogy tudok neked segíteni a párkapcsolatod nehézségeiben.