A gyermekkor hatása hogyan alakítja életünket

Volt egy kutatóorvos kliensem, aki a munkájában nagyon sikeresen működött, jó pozíciót töltött be, de a házassága romokban hevert, mikor eljött hozzám segítségért. Ez a férfi nem volt egy dalia, nem igazán jóképű, kissé elhízott, és nagyon sebezhető. Elpanaszolta, hogy a feleségével évek óta csak egy lakásban élnek, ezen kívül nincs köztük semmi. Nagyon elkeseredett volt, mert nem akarta elveszíteni asszonyát, de nem tudott a helyzettel mit kezdeni. Sőt, azt is le kellett nyelnie, hogy felesége évekkel korábban megcsalta. Próbált erről nagyon könnyedén, lazán beszélni, mint akit nem érint a dolog, de ez láthatóan mély fájdalmat okozott  benne.

15

Amikor erről kezdett mesélni, könnyek szöktek a szemébe. Úgy ült a székben, mint egy megvert, megalázott kisfiú. És akkor, ott, valóban, egy kisfiú ült velem szemben. Az a kisfiú, akinek élete során nagyon gyakran kellett elszenvednie sértéseket, kritizálást, bántást, szeretetlenséget. A gyermekkor hatása mély nyomott hagyott a lelkében, önértékelésében.

14

A gyermekkor feltárása

Kértem, meséljen a szüleiről. Kiderült, az édesapját nem is ismeri, mert még akkor elhagyta a családot, amikor ő még meg sem született (hiányzó apaminta/férfiminta). Sokszor hallunk olyan esetről, amikor valaki nem ismeri az édesapját, és amikor felnőtt lesz, addig kutat, míg megtalálja, mert ez rendkívül fontos számára, ismerni a gyökereket. A gyermekkor a legfontosabb szakasz az életünkben, hiszen minden itt alapozódik meg. A személyiségünk, a jellemünk, az élethez, önmagunkhoz, másokhoz való viszonyunk.

 Az édesanyja egy kivételesen szigorú és rideg asszony volt, szinte sosem simogatta, ölelte kisfiát, de annál gyakrabban kritizálta, szidta. Az ő szemében a gyermeke csak kétbalkezes, suta, szerencsétlen lehetett. Bármit tett a kisfiú, soha nem volt elég jó az anyukájának. A gyermekkor úgy telt el, hogy egyáltalán nem kapott megerősítést, dicséretet. Ebben a szellemben nőtt fel, minden iskoláját kitűnővel végezte, de elismerés, vagy dicséret nem járt érte. A történethez tartozik még az a fontos momentum is, hogy, mivel az anyukája sokat dolgozott, és fontosabb volt számára a munkája, mint a kisfia, ezért szinte a nagymama nevelte fel őt (anyahiány, elhagyatottság érzése, szomorú gyermekkor).

13

A kisfiú felnőtt lett, sikereket ért el, de nem volt boldog a magánélete. Nem érezte magát elég jónak, elég vonzónak, elég szerethetőnek, elég jó férfinak. Azt hiszem, ezen nem is lehet csodálkozni.

Ott ült velem szemben, és nagyon összetört volt. Nem látta a megoldást, csak azt tudta, hogy kátyúba jutott az élete, amiből nem tud kimászni. Nagyon-nagyon elesett volt akkor.

4

A gyermekkor gyógyítása

Sokszor visszamentünk az időben, ahhoz, amikor még kisfiú volt, és megnéztük közösen, ki hogyan bánt vele. És ő maga kezdte el ölelni, szeretni azt a kisfiút, aki benne, a lelke mélyén élt. Megadta a kisfiú énjének azt, amire gyermekként vágyott. Látta, hogy egy aranyos, szeretnivaló, kedves, nyíltszívű, értékes kisfiú volt. Megértette, hogy az anyukája is szerette, csak nem úgy, ahogy arra neki szüksége lett volna (nem azon a nyelven adta a szeretetét, amin a kisfiú értette volna). Majd erről is írok később, a szeretetnyelvekről.

Szép lassan elkezdett változni a férfi. Amikor először jött hozzám, egy görnyedt, öregember benyomását keltette. Hiszen a lelki terhek nyomták őt. A változás szemmel látható volt. Már nem a gyermekkor hatása irányította életét, hanem a derűlátás, boldogság.

10

Szinte mindig mosolygott, ami korábban nem volt jellemző. Egyenesebb lett a tartása, elkezdett fogyni, és szinte kivirult. A házassága kezdett rendbe jönni, elkezdtek közeledni egymáshoz. Sokkal magabiztosabb, határozottabb, önbizalommal telibb lett az együttes munkánk hatására.

Visszanyerte, nem is visszanyerte, hiszen sosem volt neki, hanem megkapta azt az erős belső tartást, amire valamennyiünknek szüksége van, amit mindig is vágyott.

Már nem félt attól, hogy felesége elhagyja, mert tudta, ő is értékes, szerethető, és jó társ tud lenni. Megszűnt kapcsolatfüggősége is.

1

A múlt átértékelése

Amikor nem olyan gyermekkor van az előtörténetünkben, ami felhőtlen és boldog, szeretetteljes, akkor, ha nem akarunk mindig az árnyékában élni, és egész életünkben sóvárogni a boldogságért és szeretetért, akkor nem tehetünk mást, mint átírjuk, átértékeljük a múltunkat.

A múltat nem tudjuk meg nem történtté tenni, de azon tudunk változtatni, hogy milyen érzéseket ébreszt bennünk, ha a gyermekkor élményeire gondolunk, felidézzük azokat. ezeknek a fájó emlékeknek negatív töltete van, amit a terápia során lassan kiengedünk, kitakarítunk. Megértjük a történéseket, és elfogadjuk. Elfogadjuk, hogy édesanyánk/édesapánk az akkori tudása szerint csak így tudott cselekedni. amikor ez a megértés és elfogadás a bensőnkké válik, na akkor múlik el a gyermekkor hatása.

Igen, sokan járnak közöttünk, akikről nem is gondolnánk, hogy milyen súlyos lelki terheket cipelnek magukkal. Lehetnek segédmunkások, vagy akár egyetemi tanárok, mindegy. A lelkünkben élő kisgyermek ugyanolyan szeretetre vágyó, védtelen és kiszolgáltatott minden egyes esetben.

Te is ismersz ilyen embereket? Esetleg a Te történeted hasonló?