Miért félelmetes számunkra annyira az egyedüllét, magány?

 

Miért fáj annyira, hogy egyedül vagyok? Miért fáj annyira, hogy egyedül vagyok?

Ha Te jól érzed magad egyedül, és nem vagy társfüggő, nem érzed magad magányosnak, nem fáj az egyedüllét, akkor ez az írás nem neked/rólad szól.  Ha neked természetes az egyedüllét, a magány, akkor ne olvass tovább!

De ha az alábbiakban magadra ismersz, talán fontos lehet tudnod, mi áll az egyedülléttől, magánytól való félelmed mögött, honnan ered, mi váltja ki.

Szeretnék egy társat, aki partnerem az élet minden területén.

Annyira magányos vagyok, és egyedül érzem magam!

  • Előfordult már veled, hogy véget ért egy kapcsolatod, és árvának, magányosnak, feleslegesnek érezted magad?
  • Nehezen találtál önmagadra, szenvedtél a magánytól?
  • Csak azért vagy benne egy kapcsolatban, hogy legyen valaki melletted, hogy ne fájjon az egyedüllét?
  • Már régóta tudod/érzed, hogy az a kapcsolat, amiben épp benne vagy, nem jó Neked, talán meg is betegít testileg és lelkileg, mégsem mersz változtatni? Minden jobb, mint a magány?
  • Amikor egy kapcsolatod befejeződik, szinte azonnal keresel magadnak valakit, akivel együtt lehetsz, mert nem jó egyedül, nem tudod elviselni a társtalanságot, magányt, egyedüllétet?
  • Attól való félelmedben, hogy a társad elhagy, megteszel mindent a kapcsolatért, még akkor is, amikor érzed, hogy ez neked nem jó, vagy egyenesen romboló hatású?
  • Amikor egy kapcsolatban benne vagy, és azt mondod, szereted a másikat, és próbálsz neki megfelelni, gondoltál-e már arra, hogy e mögött inkább az elhagyatottságtól való félelem húzódik meg?
  • Nagyon könnyen megbocsátod a társadnak, ha megbánt, és nem haragszol rá?
  • Mentegeted a viselkedését, amikor számodra bántó, durva, szeretet nélküli?
  • Sok mindent elnézel neki, mert „nehéz gyermekkora volt”?
  • Előfordult már veled, hogy, bár volt/ van társad, mégis egyedül érzed magad?
Vajon elég jó vagyok, hogy megszeressen valaki?

Vajon elég jó vagyok, hogy megszeressen valaki? Miért vagyok ennyire magányos?

Sorolhatnám még a jeleket, tüneteket, de azt gondolom, már ez is eléggé tipikus. Mindenkinél másként fedezhető fel a magánytól való félelem.

Mik lehetnek az okok, milyen történések húzódnak meg a háttérben?

Terápiás gyakorlatomban nagyon gyakran találkozom ezzel a problémával, ezért is tartom fontosnak, hogy most beszéljünk róla. Napjainkban „divat” lett szinglinek lenni. De azt hiszem, ez nem mindig önként vállalt állapot. Gyakori, hogy kényszerű okok miatt van valaki egyedül. Nem talál magának megfelelő társat, vagy ugyan talál, de a kapcsolat hamar megszakad különböző okok miatt. A csalódások megkeményítik, reménytelenné teszik. Pedig, csak meg kellene találnia az okokat, amik miatt így alakul az élete.

Kik ezek az idegenek, akik fogdosnak és keményen nyúlnak hozzám?

Kik ezek az idegenek, akik fogdosnak és keményen nyúlnak hozzám?

Születésünk hatása a kapcsolatainkra

A gyökerek a születésünkig nyúlnak vissza. Az életünkben talán a legfontosabb esemény a világra jöttünk. Itt ugyanis nagyon sok”sérülés” érhet minket. Amikor megszületünk, az orvos és a nővérek azonnal ellátnak minket, megtörölgetnek, megmosdatnak, felöltöztetnek, megmérnek, leszívják a nyákot. Csupa olyan dolog történik velünk, ami sokként hat ránk. Gondoljunk csak bele: kilenc hónapon keresztül benn voltunk a sötétben, melegben, biztonságban. És eljön a pillanat, amikor ez hirtelen megszűnik. Kikerülünk a világosságba, hidegbe, zajba. Nem is tudjuk, mi történik velünk. Szorgos, de idegen, és gyakran lélektelen kezek matatnak rajtunk, végeznek velünk mindenféle vizsgálatot.

A mama karjaiban biztonságban érzem magam

A mama karjaiban biztonságban érzem magam

És, ha szerencsénk van, amikor vége ennek a procedúrának, odaadnak az anyukánknak egy picit. Hangsúlyozom, csak egy pici időre. Mert aztán elvisznek minket a csecsemőosztályra, ahol sok kisbaba van. Nem értjük, hol van az anyukánk, miért nincs velünk. Ettől egészen kétségbe esünk. Azt gondoljuk, nem is kellünk neki, nem vagyunk fontosak, nem szeret minket. Az a szoros szimbiózis, ami a kilenc hónap során köztünk és az anyukánk között kialakult, most hirtelen semmivé vált. Igen, erre az állapotra legjobb kifejezés a kétségbeesettség. Szörnyen elhagyatottnak, magányosnak és számkivetettnek érezzük magunkat.

Újra a mamival lehetek! Soha ne hagyj magamra, kérlek!

Újra a mamival lehetek! Soha ne hagyj magamra, kérlek! Félek a magánytól, egyedülléttől.

Igaz, hogy kis idő múlva újra találkozunk anyuval, de addigra már kialakult bennünk a fenti érzés. És ezt nem tudja felülírni, hogy most az anyukánk karjaiban lehetünk. Hiszen együtt voltunk kilenc hónapig, aztán egyszer csak történt valami, az anyu eltűnt. Ettől fogva állandóan ott van bennünk a szorongás, hogy ez bármikor megismétlődhet. Többek között ez az oka annak, hogy amikor a gyermek kicsi, még a WC-re sem tud elmenni az anyukája, mert kétségbeesett sírásba kezd a gyermek. Hiszen már egyszer elveszítette, elment az anyukája.

Hol van az anyukám? Nagyon félek egyedül!

Hol van az anyukám? Nagyon félek egyedül!

Még rosszabb a helyzet, amikor a születés után inkubátorba kell tenni a babát. Itt egészen biztos, hogy mélyen rögzül a félelem az egyedülléttől, magánytól, elhagyatottságtól.

Ez csak pár kiragadott ok, ami a társfüggőség mögött meghúzódik.

Mit tudunk tenni, hiszen a születésnek van egy protokollja, amit végig kell vinni, vannak olyan körülmények, amiket nem tudunk kikerülni ebben a történetben.

Amikor megszületünk, az lenne a legideálisabb, ha rögtön az anyukánknak adnának oda. Ő elmondja nekünk, mennyire várt már minket, mennyire örül, hogy végre itt vagyunk, és a karjaiban tarthat minket, és mennyire, de mennyire szeret minket. De elmondja azt is, hogy most egy kis időre elvisznek tőle, hogy mindketten ki tudjuk pihenni a nagy munka fáradalmait, de hamarosan újra találkozunk, és együtt leszünk. Ennyi bőven elegendő a kis újszülöttnek, hogy megnyugodjon, és ne legyenek benne félelmek, ne szorongjon. Mert pontosan tudja, hogy az anyu szereti, fontos neki, csak most pihennek egy kicsit.

Annyira boldog vagyok, hogy végre a karjaimban tarthatlak!

Annyira boldog vagyok, hogy végre a karjaimban tarthatlak!

Hidd el, a kisbaba pontosan érti, amit mondunk neki. Saját példámat mondom el Neked. Amikor a kis unokám megszületett (4720 g volt, ezért császármetszéssel segítették a világra), kihozták a műtőből, de az anyukáját még ellátták benn, a karjaimba vettem, és láttam rajta, hogy kétségbe van esve, mert nem látja az anyut sehol. Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, hamarosan jön anyu is. Láthatóan figyelt rám, értette, amit mondtam neki, teljesen megnyugodott, és türelmesen várt.

Hidd el, ennyi elegendő, hogy a kezdeti elszakadás ne okozzon félelmet, szorongást bennünk.

Boldog és felszabadult vagyok. Egyedül is biztonságban érzem magam.

Boldog és felszabadult vagyok. Egyedül is biztonságban érzem magam.

Most hallom a kérdésed: igen, de mit tegyek, mit tehetek, ha ez megtörtént?

Nos, szerencsére, van rá megoldás. A Transzperszonális pszichológia segít megszüntetni ezeket a szorongásokat, félelmeket, kapcsolati függőséget, akár milyen korúak legyünk is.

Soha nem késő! Döntsd el még ma, hogy megváltoztatod az életed! Segítek neked ebben!

Még ma lépj velem kapcsolatba: 30/285 70 47

Keller Gyöngyi, a te kísérőd ezen az úton.

Keller Gyöngyi, a te kísérőd ezen az úton.