A légzés csodája-légzésterápia
Szerző:
Kategóriák: Egészség

“A lélegzet által élsz, a lélegzeted végterméke vagy, és a lélegzeteddel minden célodat meg tudod valósítani.” – mondta egykor a legendás jógamester Yogi Bhajan.

Vajon, gondolunk-e arra, hogy a légzés mennyire fontos funkciónk? Étel nélkül kibírunk több hetet is, víz nélkül már csak pár napot, levegő nélkül mindösszesen néhány percet. Most azonban a légzésnek nem erről az oldaláról szeretnék beszélni.

Lelkünk egészségének szempontjából is nagyon fontos a megfelelő légzés gyakorlása. Szakemberek ugyanis arra a következtetésre jutottak vizsgálataik során, hogy a légzésünk nem megfelelő, nem elég mély és nem elég hatékony. Vagyis, általában elmondható, hogy felszínesen lélegzünk, vagyis tüdőnk kapacitásának csak mintegy harmadát használjuk ki. Ez pedig azt eredményezi, hogy a tüdőnk alsó részében mindig pang az elhasznált levegő, ami visszakerül a sejtjeinkhez.

De van egy másik hátránya is: amikor csak felületesen lélegzünk, a rekeszizmunk, ami elválasztja a mellkast a hasüregtől, nem tud kellőképpen rugalmasan tágulni, vagyis begörcsöl, bekeményedik. Ez viszont egyenes úton vezet depresszióhoz, pánikbetegséghez, egyéb pszichés problémákhoz.

Volt olyan pánikbeteg kliensem, akinek megtanítottam a mély, lazító légzést, azt kellőképpen begyakorolta, és amikor jött a pánikrohama, csak a légzésére figyelve, nagyon jól tudta kezelni azt. Vagyis nem hatalmasodott el rajta a rengeteg tünet és testi érzet. Viszonylag könnyedén túl tudott jutni ezen állapoton.

Fontosnak tartom elmondani: a helyes légzés mindig mély, hasi légzés. Amikor belélegzünk, és ezt az orrunkon keresztül tegyük, hasunk erőteljesen elődomborodik. Amikor kilégzünk, ez mindig elnyújtott és lassú legyen.

Figyeld csak meg Magadon: amikor nyugtalan vagy, felbosszantottak, vagy csak negatív dolgokra gondolsz, az addig mély légzésed azonnal felszínessé válik, és szaporább lesz a ritmusa. Ez esetben sok széndioxidot veszítünk, ezáltal kevesebb oxigén tud beépülni, vagyis beindul egy ördögi kör.

Most látjuk, hogy a légzés valóban egy csoda. Hiszen gyógyszerek nélkül tudjuk vele önmagunkat gyógyítani. Nem kell nyugtató, nem kell antidepresszáns, elég mélyen egyenletesen belélegezni, és lassan könnyedén kilélegezni. Kutatások azt is kimutatták, hogy a mély légzés segíti csökkenteni a fájdalmat, oldja a félelmeket, erősíti az immunrendszert, lúgosít.

Tégy egy próbát Magadon: figyeld légzésed, amikor nyugodt vagy! Legyen mély és egyenletes! Majd figyeld, amikor zaklatott vagy! Azonnal tapasztalhatod a jelentős különbséget a kettő között.

Amikor sikerül a helyes és mély légzést beépítened a mindennapjaidba, azt fogod tapasztalni, hogy a stresszes helyzetek egyre kevésbé viselnek meg, egyre erősebbnek és magabiztosabbnak érzed majd Magad!

Megéri!